Sziasztok! Tudom tegnapra ígértem, de hát a focisok edzését néztük...*------* 

Mindegy is :D Íme a 2. fejezet. Remélem ez majd több olvasót hoz nekem! ;) 

Remélem tetszik!! Jó olvasást! ;)

2.Fejezet- ˝"Anya" és "Apa"

 Reggel 6 órakor keltem, elkészülődtem és 7 óra tájt lementem reggelizni.

Szokás szerint, a barátaimmal reggeliztem. Viszont a tegnapi naphoz képest, ma egyikőnk sem szólt semmit. Nem volt kínos csend, helyette inkább valami bensőséges érzés vette át a helyet.

Reggeli után összepakoltam a maradék holmimat. Még csak 8 óra volt és mivel közel laktunk a repülőtérhez, kaptunk negyed órát, hogy elbúcsúzzunk mindenkitől. Még az utálók is kaptak 3 puszit Bentől és tőlem.

- Nagyon fogsz hiányozni!- mondta Maya a könnyeivel küszködve. Fájt itt hagyni őt!

- Te is nekem! De majd minden nap beszélünk telefonon vagy skypeon! - ígértem meg mindenkinek.

- Nem hagyom, hogy valaki más beköltözzön a helyedre! - mosolygott Maya, de tudtam tényleg komolyan gondolja.

Ben is elköszönt mindenkitől, így tényleg elindultunk.

 A taxiból integettünk egymásnak, majd miután a látókörömön kívülre kerültek csak bámultam magunk mögé.

Elmegyünk. Tényleg elmegyünk. El sem hiszem! Magunk mögött hagyunk mindent és mindenkit, egy új életet kezdünk!  De az új élethez új emberek is járnak. Új hely, új emberek, új ismeretek...

8:35-kor a taxi megállt a reptéren. Kipakoltunk, majd újabb negyed óra elteltével a repülőn ültünk.  Ben ült az ablak mellett, középen én jobb oldalt pedig Denna foglalt helyet. Ben és én zenét hallgattunk, Denna valami vámpíros-vérfarkasos filmet nézett a tabletjtén.  

Pár szám után azt vettem észre, hogy már elhagytuk Kanada határát. Csak most esett le az egész. Eddig olyan hihetetlen volt, hogy elmegyünk, hogy fel sem fogtam! Most viszont úgy éreztem magam, mintha cserbenhagytam volna őket. Pedig valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy nem így van.

Nagyon vártam már hogy leszálljon a repülő. Kíváncsi voltam már hogy milyenek is valójában. Közben féltem is. Mi van ha Denna csak azért mondta, hogy kedvesek, hogy ne féljünk? Vagy mi van akkor, ha nem szeretnek majd minket? Vagy ha majd verni fognak minket!? És ha rájönnek a titkomra!? Nem! Az nem lehet! Mindenáron el kell titkolnom előlük, különben tényleg bekövetkezhetnek ezek a dolgok! Eléggé megrémített az utolsó gondolatom. Próbáltam másra koncentrálni.

Magam elé képzelve a képeket, elég fiatalnak tűntek ahhoz, hogy saját gyerekük legyen, akkor miért fogadtak minket örökbe? Lehet, nem lehet gyerekük? Mindegy, úgy is rákérdezek, majd ha kicsit jobban összeismerkedtünk.

A repülő leszállt Seattleben. Denna úgy beszélte velük, hogy taxit küldenek értünk és majd csak náluk találkozunk.

A taxiba megértünk bepakolni. Megjegyezném, Kanadában sokkal tágasabb taxik voltak!

Denna elöl ült, míg mi Tesómmal hátul nyomorogtunk a csomagokkal.

La Pushba az út Seattleből Port Angelesen és Forkson, meg még néhány kisseb városon át vezetett.

Egy bekötőútra kanyarodott be a kocsi. Csak mentünk és mentünk be az erdő közepe felé. Olyan volt, mint egy horrorfilm. Befelé egyre jobban sötétedett az erdő. Épp veszekedni akartam a sofőrrel, hogy hova hozott minket, mikor megláttam a házat. Egy emeletes faház, kerítés nélkül. Körülötte erdő. Nagyon cuki…

Alig állt le a taxi, mikor a bejárati ajtó kivágódott és Emily, nyomában Sammel, elénk sietett.

- Sziasztok! Emily Young vagyok. - nyújtott kezet.

- Sam Uley. - nyújtott kezet ő is. És mint felesége, ő is a karjaiba zárt és megpuszilt minket. Elég fura gesztus volt...úgy értem még csak nem is ismerjük egymás rendesen...

A sofőr türelmetlen köhintésére, kipakoltuk a csomagokat.

A házban meleg volt és muffin illat terjengett, amit a Tesómtól tudtam meg. Kiskorom óta nem éreztem eddig semmilyen illatot. Fura, de nem is hiányzott. Mindig mást kérdeztem meg, hogy az ételnek, amit elém tesznek, milyen illata van. Nem éreztem magam nélküli kevesebbnek, mint a többiek.

A ház belülről nagyon tágas és szép volt. A bejárati ajtó egy rövid folyósóra nyílt, a folyósón jobbról és ballról egy-egy ajtó állt. Szemben a nappali piros színben, mögötte a konyha kapott helyet sárgán, közöttük a lépcsővel. A konyhából egy ajtó vezetett, gondolom az "udvarra". A konyha és a nappali mellet balra egy dolgozó sarok állt.

Pár lap aláírása után, az emeletre vittük a bőröndjeinket Sam segítségével.

A lépcsőfeljáróval szemben elkezdődött egy rövid folyosó, végében egy narancssárga  nappalival. 

A nappali közepére érve, a folyosónak háttal, velem szemben egy kanapé foglalt helyet, mellette ajtóval. Az ajtó melletti falon jobbra egy ablak állt, és a hátsó kertbe lehetett kilátni. Még mindig ugyanannál a falnál volt Tv-s szekrény, mellette jobbra szintén egy ablak. Az ajtóval szemben újra ajtó nyílott a zöld szobára.

Megfordultam, hogy a folyosóval legyek szemben, jobbról nyílott a fürdőszoba ajtaja.

- Ben ez a te szobád. - mondta Sam és bevitte a zöld szobába a holmiját.

Tesóm lelkesen ment be, hogy mindent felfedezzen benne.

- Ez pedig a tiéd Nina. – mondta Sam, ahogy átment a nappalin a szobához. Pont a Tesóméval szemben kapott helyet.

Ahogy beléptem egy lila színű szoba tárult elém. Az ajtóval szemben egy sarok íróasztallal és egy ablakkal. Az íróasztal mellett jobbra, a fal mentén, egy könyves polccal. A polccal szemben egy elhúzhatós ajtó takarta el a belátást.  Jobb oldalán, még egy polc.

Az íróasztal mellett balra pedig nagy francia ágy, vele szemben a Tv.

Nagyon tetszett a szobám! Imádtam! Tágas volt, és a legjobb, hogy van saját gardrób szobám!

- Hé, Nina gyere, nézd meg az én szobámat is! –kiabálta át Ben, ezzel megszakítva a gyönyörködésben.

Az ajtaja az ágyra nyílt, mögötte a ruhás szekrényre és egy erkély ajtóra. Az ágy jobb oldalán egy beépített polc állt. Mellette ugyan olyan íroszatallal, mint az enyém. Nem csak az asztalunk ugyanolyan, még a Tv-nk is, ami neki is az ággyal szemben állt. Mellette balra polcokkal.

Bennek is nagyon tetszett a szobája! Örült, hogy nem kell rajta osztozni senkivel, de azért mégis más lesz.

- Nyugodtan átrendezhetitek majd! –mondta Emily. – Samnek van pár barátja, akik szívesen segítenek majd benne! – tette hozzá.

- Akik nem mellesleg, ma is átjönnek. Emmel mondtuk, hogy nem jó ötlet, hogy nem szoktunk még össze, de ők hajthatatlanok voltak. – mondta Sam bűnbánó mosollyal.

- Semmi baj Sam! Örömmel megismerjük a Ti barátaitokat. - mondtam az igazsághoz híven. Hátha van pár olyan, akivel mi is kijövünk majd.

- Igaz, elvégre a Ti barátaitok a miénk is!- tette hozzá Ben, mire Denna szemében könny gyűlt össze.

- Denna, te csak nem sírsz?- kérdeztem meg nevetve.

- Nem, csak félre csúszott a kontaktlencsém! –magyarázkodott, de Ben és tudtuk, hogy nincs is kontaktlencséje. Még csak nem is szemüveges.

Emily letessékelt minket enni. Húslevest csinált, tepsis krumplival.

Ebéd után Dennának mennie kellett. Így mikor Sam és Emily magunkra hagyott minket elbúcsúztunk.

Denna a taxinak dőlve nézett minket.

- Ha hazaérek hívlak titeket! –ígérte, arcán pár kósza könnycseppel. –Vigyázzatok magatokra, főleg egymásra! Ne álljatok szóba idegenekkel és szedjétek a vitaminjaitokat! –anyáskodott.

- Denna semmi baj! Minden a legnagyobb rendben lesz! Nézz csak rájuk, megleszünk! –bíztatta Tesóm. Én is szerettem volna pár szót mondani, de csak tátogni tudtam, mint egy fuldokló hal. Mióta az eszemet tudom Ő vigyázott ránk, és most csak úgy elmegy. Úgy éreztem cserben hagy minket, de ha csak erre gondoltam elkapott a szégyen, hogy ilyet merek gondolni róla. Elmegy. Ki tudja, mikor látjuk egymás legközelebb.

Odajött és megölelt minket. Úgy öleltük meg mintha az utolsó alkalom lenne.

- Hiányozni fogsz! –ejtettem ki a szavakat. Olyan halkan hogy abban sem lehettem biztos, hogy meghalja bárki is. De látszólag a hang célba talált, mivel Denna elhúzódott és rám nézett.

- Ti is nekem, srácok! Szeretlek titeket! –mondta és a taxi felé vette az irányt.

- Mi is téged!- kiabáltuk utána.

A taxi lassan elindult, benne Dennával. A tükörből intett nekünk, majd miután elhajtottak, ölelkezve mentünk be a házba, hol Emily és Sam vártak ránk.

Hogy a gondolatainkat tereljük, a saját szobáinkban kezdtünk el pakolódni. Mivel a gépre elég kevés holmit vihettem fel, egész gyorsan kipakolódtam és Emilynek segítettem volna a vacsorában, de csak volna. Győzködött, hogy nem kell segítség neki, így Sammel és Bennel néztem valami béna horror filmet.

Nem igazán tudtam figyelni rá, mert a gondolataimat mindig elvonta valami más. Ahogy vártuk, hogy Sam barátai megjöjjenek egyre jobban izgultam. Magamnak sem tudtam, megmagyarázni miért, nem hogy Samnek, aki percenként rám nézett nincs-e valami komolyabb bajom.

Alig lett vége a filmnek, mikor lentről hangok hallatszottak fel.

Sam, Ben és én lementünk. Kész tömeg állt odalent. 

Mikor meghallották, hogy jövünk, mind felénk fordultak. És akkor megláttam Őt!

1.Fejezet- Költözés               

- Nina! Nina ébredj fel! - hallottam meg nevelőnőnk, Denna izgatott hangját, valahonnan mellőlem.

- Tisztában vagy vele mennyi az idő?- kérdeztem két ásítás között.

- Veled ellentétben igen! Menj fürödj meg és öltözz fel! Én addig felkeltem az öcsédet, egy óra múlva találkozunk az ebédlőben! - adta ki a parancsokat, amikkel nem mertem vitatkozni. Ezért felkeltem és fürdés közben gondolkozni kezdtem.

Az ébresztőm még csak 7 órát mutatott, de a reggeli suli napokon 6-kor van, suli szüneti napokon pedig 7-10-ig van reggeli az otthonban.

Inkább hagytam a dolgot, hisz úgyis kiderül majd. Hagytam, hogy a forró cseppek engedelmesen simítsanak végig éppen aktuális testrészeimen, de azt nem hogy hajamat is eláztassák. Ellazultam a meleg víz alatt és alig bírtam mozgásra bírni testem, hogy állítsa le a csapot és menjen ki.

Valahogy mégis sikerült, mert Ben mellett ülök Dennával szemben.

Dennának félhosszú festett vörös haja van, zöld szeme és fehér bőre. Senki nem nézné 36 évesnek. Pedig  mióta a csecsemőotthonból ide kerültem ő a nevelőnőm és az egyik legjobb barátnőm.

Ben 13 éves átlagosan magas srác. Barna haja és barna szeme van, nagyon szeplős. Külsőre nem igazán hasonlítunk, de belsőre annál inkább!

- Ó, kezdd már el, mert itt vénülök meg! - mondta Tesóm, gondolom ő is hasonlóképpen ideges lehetett, hogy ilyen korán felkeltette.

- Szóval srácok, örökbe fogadtak titeket! - nyögte ki végül.

- Mi!? -  mondtuk egyszerre Tesómmal. Nem gondoltuk, hogy bárki is örökbe fogad minket. Hisz annyi nálunk sokkal jobb gyerek van itt! Pont minket!? Bevallom, azért örültem neki!

- Előző héten ellátogatott hozzánk egy kedves pár elmondták, hogy nem lehet gyerekük, de nagyon szeretnének. Azt mondták ilyen 16 év körüli gyereket szeretnének. - azt mondta gyereket. Nem azt, hogy gyerekeket. - Aztán körbe vezettük őket. Sam meglátott téged- nézett rám. és kérdezgetni kezdett rólad. Elmondtam rólad minden fontos dolgot, majd mondta, hogy ő is ilyen volt, mint te. Aztán elmondtam, hogy te a testvéred nélkül úgy sem mozdulsz sehova, így őt is örökbe fogadták. Ben te pedig Emilyre hasonlítasz. - Hadarta el. Köpni nyelni nem tudtunk. A gondolataim máshol jártak. Látott engem, akkor biztosan én is láttam őt. Nem tudtam felidézni ki lehetett az.

Aztán mintha valami még eszébe jutott volna Dennának. Elkomorult és kicsit félősen nézett ránk:

- Holnap reggel 9-kor indul a repülő, amin rajta kell ülnötök. - olyan halkan mondta, hogy nem lehettem biztos benne hogy tényleg ezt mondta-e. De látszólag igen és csak arra várt, hogy reagáljunk valamit.

- Mégis mikor akartál szólni!?- akadt ki Ben.

- Ne haragudjatok, de nem tudtam mikor mondjam el!- mentegetőzött Denna.

- Ezért kellett minket hajnalok hajnalán felébreszteni, hogy holnap reggel repülünk hozzájuk. - mondtam gúnyosan. Még nem esett le a tantusz.

- Na és mégis kik!? Legalább kedvesek!? - tette fel a kérdéseket Ben.

Nagyon izgatottnak tűnt. Én még mindig nem hittem el hogy holnap el kell hagynom ezt a helyet.

- Ne aggódjatok srácok! Nagyon kedvesek, igen! Így néznek ki. Ő Sam és a felesége Emily. - tolta elénk a képet, amin egy nő és egy férfi állt. A férfinek izmos, bronz bőre volt, illett fekete hajához és szeméhez. Tényleg láttam őt. Mayat akartam hívni és annyira nyomkodtam a telefonomat, hogy nem vettem észre az előttem tornyosuló férfit, így beleütköztem a hátába. Majd illedelmesen elnézést kértem és mentem tovább.

A mellette álló nőnek mellig érő fekete haja két fonatba volt kötve. Arca jobb oldalát, nagy heg torzította el.

- Emlékeztek, hogy el kellett mennem 4 napja egy továbbképzésre? - bólintásunkra folytatta. - Na, az nem továbbképzés volt. Elmentem hozzájuk és beszélgettem pár ottanival és azt mondták, hogy nagyon aranyosak, sok barátjuk van! Nem lesz gond!- próbált minket nyugtatni.

- Na és hol van az az ott?- kérdeztem rá végül, miután csak nem akarta elmondani.

- Az Egyesült Államokban. - nem hittem a fülemnek! Ez valami hülye vicc!? Olyan messze!? Egyáltalán miért ide, Kanadába jöttek gyerekért!?

- Jobb lesz, ha összepakoltok, holnap korán kell kelni. - Nem törődött a kérdésemmel. Fogtuk magunkat és felmentünk pakolódni. Jobban mondva csak Ben. A szobatársam Maya, nem volt itthon, így nyugodtan leültem a szoba közepére kezemben egy fotóalbummal és visszaemlékeztem pár dologra.

Az első képen én és Ben voltam, Ben egy etető székben én meg tömöm bele a spenótot, próbált ellene tiltakozni, de nem hagytam magamat így körülöttünk minden spenótos volt. A másik képen én voltam 10 éves koromban egy színpadon, mikrofonnal a kezemben és énekelek. Emlékszem, hogy meg voltam picit fázva és letüsszentettem a mikrofont, elég ciki volt! Egy másik képen 13 lehettem, a barátaimmal álltunk a Hollywood felirat alatt. Utána egy csomó kép az ottani csillagokról. Képek, ahol a szobánkban a tükör előtt állunk és pózolunk Bennel és Mayaval.

Annyi emlék köt ehhez a szobához, ehhez az otthonhoz, Ottawához.

A gondolataimból Maya vert ki. Barna haja, mint mindig, most is természetes hullámokban omlott vállára. Barna szemei könnyekkel teltek meg és világos arcára is jutott belőle.

- Komolyan örökbe fogadtak titeket!? Az is igaz hogy holnap indul a repülő!?- kérdezte barátnőm az ajtóban állva.

- Sajnálom!- tört ki belőlem is a sírás. Maya odajött leült velem szemben és magához ölelt. Együtt sírtunk, míg Ben be nem jött a szobába, hogy vacsoraidő van.

Lementünk és azt láttuk, hogy minden barátunk tudja már a hírt. Még az utálóink is kussban voltak és nem szóltak egy szót sem hozzánk. A vacsorájuk fölül figyelték minden mozdulatunkat.

Mit sem törődve velük leültünk az asztalunkhoz és egyikőnk sem akart a holnapi vagy az az utáni napokra gondolni. Nem akartam úgy elmenni, hogy az utolsó közös vacsoránk siránkozással menjen el. Hogy oldjam a feszültséget, viccelődni kezdtem, hogy ha nem tetszik a hely, hogyan szökünk meg. Látszólag sikerrel jártam, mivel mire megettük az elénk tett ételt, már 4 szabadulási tervünk volt.

Viszont a szobámban újra rám tört az érzés, miszerint nem akarok elmenni. Az érzést félre tolva megfürödtem, belebújtam a pizsimbe és csak azokat a dolgokat hagytam elő, amik holnap is kellenek majd. Átmentem Benhez a laptopommal és együtt néztük meg a helyet, amit Denna mondott.

A következő szót írtam be a keresőbe: La Push.

Ismertető

Nina Scooter és öccse, Ben Scooter árvaházban nevelkedtek. Nina elég botrányos lány. Egy nap nevelő nőjük bejelenti, hogy örökbe fogadták őket. Sam és felesége, Emily adnak otthont a két gyereknek La Pushban.