You are my drug!

Sziasztok! Hatalmas kiesés után rakom fel az új részt...Remélem még akad olyan aki olvassa. :) 

6.Fejezet- Múlt emlékei

Két hete vagyunk itt. 9:07-ett mutat a telefonom kijelzője. Emily dolgozik, Ben Sethnél van, én pedig Sammel takarítok. Beosztottuk, én az emeletet, ő meg lent.

Lett 11 óra, mire végeztünk. Sam kitalálta, hogy elvisz sétálni az erdőbe. Először nem igen örültem neki, mert féltem eltévedünk,vagy ránk támad valami állat. De aztán rájöttem, hogy Sam erdész és ilyen nem történhet meg.

- Szóval, mesélj magadról! - kezdte Sam, miután feltornásztuk magunkat, egy kidőlt fára. Vagyis inkább én tornásztam, Sam felugrott.

- Mire vagy kíváncsi? - mosolyogtam rá.

- Mindenre. Kezdheted az egészet onnét, hogy megszülettél. Vagy inkább onnét, hogy az eszedet tudod. - nevetett.

- Fuu...4 éves voltam, mikor kiderült, hogy van egy öcsém. Kezdetben nem örültem neki. Magam sem tudom miért, csak nem és kész. 8 éves koromban az iskolában beiratkoztunk a legjobb barátnőmmel, Mayával táncra. Ő annyi idős mint én. Egy napon születtünk, ami érdekes mert a világrahozóink nem ismerték egymást. - kezdtem bele. - Maya és Denna rávett, hogy kezdjek el közeledni Ben felé, hisz ő az egyetlen igazi rokonom. Mikor nagyobb lett, elvittem hintázni, fagyit enni és színházba. Észre sem vettem, mikor kezdek el rendes testvérként gondolni rá. Külsőre egyáltalán nem hasonlítunk szerintem. De belsőre nagyon. Szinte mindenben egyezik a véleményünk. Mikor Maya magába zuhant sok időt töltöttünk hármasban amitől, jobban összekovácsolódtunk. Legjobb barátok lettünk. - mosolyodtam el. - 14 éves koromban belekeveredtem egy rossz bandába. Drogozni kezdtem és bulikba jártam. 16 éves koromban felléptünk egy iskolai rendezvényen a tánccal. Be voltam tépve és leszédültem a színpadról. Eltört a lábam és pár bordám, fekvő gipszet kaptam. Mikor a tanárom rájött, hogy mitől estem le, kirúgott a táncosok közül. - fejeztem be.

- Hogy érted, hogy rossz bandába keveredtél? - húzta össze Sam a szemöldökét. Felfedtem előtte az életem egy részét.  Semmi jelét nem mutatta, hogy ideges lenne. Reméltem, hogy nem, az.

- Maya 12 éves korában szerelmes lett egy Alex nevű srácba. A fiú rossz környezetbe vitte és 2 éven keresztül kihasználta. Vele fizetette ki a drogokat és rávette, hogy este szökjön el otthonról hozzá.  Mikor Maya rájött, hogy Alex csak játszik vele, dühös lett és felejteni próbálta. Közösen kezdtünk inni, cigizni, drogozni és bulikba járni. Erről a mélypontról egy Robert nevű srác hozta fel. 1 évig együtt voltak, majd a fiú autóbalesetben életét vesztette. Maya is az autóban ült. Azóta teljesen magába fordult. Már nem iszik, nem drogozik, nem jár bulizni. A barátaival sem tartja a kapcsolatot. Csak Ben és én maradtunk neki. Senkiben nem akar megbízni, mert fél átverik, vagy elhagyják. Megkért szokjak le azokról a dolgokról, amikről ő is. Belementem. - gondolkoztam el egy pillanatra. Nem akartam folytatni.

- A rendőrség tudja? - kérdezte Sam pár pillanattal később. Még most sem láttam rajta, hogy ideges lenne. Remélni mertem csak, hogy nem kérdezi meg, hogy most is drogozom-e. Nem tudom mit szóltam volna...

- Nem. Senkinek nem szólhattam róla. - csak akkor vettem észre, hogy sírok, mikor megéreztem számnál a sós ízt.

- Hé semmi baj! Itt nem érhet bántódásod sem Bennek sem neked!- ölelt magához Sam. A kapcsolatunk a testvéri zónából kezdett átmenni, apa-lánya dologba. Ha vele voltam azt éreztem, hogy biztonságban vagyok.

- Most te jössz! - néztem fel rá.

- Apám még egészen kiskoromban elhagyott anyát és engem, mert nem bírta a családfenntartással járó terheket. Utoljára az esküvőnkkor találkoztam vele. Oda is csak Em kedvéjért hívtam meg. Havonta fizetett a gyerektartásért és béna ajándékokkal próbált lekenyerezni. Mikor nagyobb lettem próbáltam levenni anya válláról minden terhet. 12 évesen 3 munkahelyen dolgoztam feketén. 19 éves koromban édesanyám rákban elhunyt. - fejezte be. Arca elkomorult az emlékektől.

- Nem akarok olyan apa lenni mint ő. Ha kezdek olyan lenni kérlek szólj! - nézett szemembe.

- Te soha nem leszel olyan. - mosolyogtam fel rá.

Valahol a tudatalattimban éreztem, hogy már rég nem a baráti zónában vagyunk. Ő az apám, én pedig a lánya. De nem vallottam volna be soha senkinek. Még.